A bűvös ötös

Általános iskolában volt egy balesetem és így nagyon féltem eleinte a sportolástól, mivel a térdem sérült meg. Tudván azt, hogy ezek a sérülések idősebb korra fel fognak erősödni (jobb esetben csak az időjárás változásra fognak reagálni) így olyan sportokat kerestem, amihez nem szükséges az intenzív lábmunka. Később megtudtam, hogy a kerékpározás annyira nem veszélyezteti pl. a térdet ezért azt választottam. Néha voltak fájdalmasabb pontok, de nem voltak vészesek. Mit sem törődve a térdemmel több 10.000 km van már a hátam mögött.

A futás volt az, amihez szívesen hozzákezdtem volna, de nem mertem. Hosszú gondolkodás után döntöttem el az éven, hogy megpróbálkozok vele. Szerencsére a telefonomon volt egy sport program, amivel tudtam mérni a teljesítményemet és mindig pontos adatokat szolgáltatott.

Április elején kezdtem el a futást, rengeteg utána olvasás után. Próbáltam megkeresni a helyes futótechnikát, hogy a térdemet minél jobban kíméljem.

Először megtanultam, hogy az edzések előtt mennyire fontosak a bemelegítések, gimnasztikai gyakorlatok és az edzés végeztével mennyire szükséges a nyújtás.

A második lépcsőfok a helyes technika volt. Megtanultam, hogy soha nem szabad futásnál sarokra érkezni, mindig csak úgy, hogy a sarkam szinte le se érjen.

Kiválasztottam egy napot és egy 1,5 km-es távot.

A 12 évnyi kemény dohányzás elhagyása után nem sok reményt fűztem hozzá, és bár szenvedve, de sikerült teljesítenem.

Következő nap ismét mentem és az azutáni nap is.

Nem foglalkoztam olyan dolgokkal, mint a futócipő és meg is lett az eredménye.

2 hét pihenőre ítélt a sport. A térdem ramaty állapotban volt, a vádlim, az Achilles-em, és a bokám nagyon fájt. Mihelyst átestem rengeteg borogatáson és pihentetésen vettem egy futócipőt remélve, hogy majd jobb lesz.

Miután teljesen helyrejöttem, az előzményeket átélve nagyon féltem az újrakezdéstől, de az akarat legyőzte a fájdalmat.

Bár minden futás után borogattam a térdem (félve a következményektől), mindig teljesítettem a 1,5 km-t.

Később már 2km, 2,5km, 3km..

Nagy cél volt az 5 km, hogy megállás és séta nélkül sikerüljön, de bele se mertem vágni. Az egyik sport közvetítésen hallottam, hogy mennyire sokat számít, és hogy hogyan növeli a teljesítményt, ha minden reggelt müzlivel és hasonlókkal kezdünk.

Így hát én is elkezdtem a napi rendszerességgel elfogyasztott müzlit.

A térdem már egyáltalán nem fájt a futásoktól. Nagyon furcsálltam, mivel soha sem gondoltam volna, hogy helyrejöhet (főleg nem a futástól). Utána olvastam egy cikket, hogy nem jó dolog pihentetni a sérült testrészt hosszabb ideig, mivel a körülötte lévő izmok el is sorvadhatnak hosszabb idő után, és egyéb más is tönkremehet.

3 hete futottam, amikor elkezdtem a müzlis reggeleket, majd 2 hétnyi müzlizés és futás után kitűztem az új célt. A cél a 4 km végigfutása volt, megállás nélkül. Az első 2 km akadálymentesen ment, futottam tovább és rájöttem, hogy már rég elhagytam azt a pontot ahol sétálni szoktam egy fél percet. A 3. km-nél jártam mire jött a felismerés, hogy nagyon jól megy ma, és még sok van bennem, így hát kanyarodtam még egy utcát, hogy hosszabbá tegyem hazáig az utat. Mire feleszméltem már 4 km-nél jártam és akkor már nem adhattam fel, erőm is volt még így hát eldöntöttem, hogy meglesz az a bűvös 5-ös. Mikor hazaértem annyira örültem, hogy ismét le tudtam volna futni 🙂 Tudom csak 5 km, de nekem nagyon sokat jelentett.

Az, hogy a müzlitől lett jobb a teljesítményem, vagy csak elhatározás kérdése az egész nem tudom, de minden esetre folytatom az edzéseket és reménykedek, hogy az éven sikerül a célul kitűzött félmaraton.

A helyes futótechnika, a fokozatosság elve, a bemelegítések, a nyújtások és az akaratnak köszönhetően, a futástól megjavult a térdem, aminek nagyon örülök.

Aki pedig most kezd el futni, annak csak azt tudom tanácsolni, hogy bár minden kezdet nehéz, soha nem szabad feladni!